Nyomtatás

Az elmúlt években már kértük az adók 1%-nak felajánlását az egyesületnek, hiszen évek óta ebből a bevételből tudjuk fenntartani az egyesületet.

A 2017-s évben sikerült végre a bürökrácia utvesztőiben eligazodni, és ügyvédi segítséggel a hatályos jogszabályoknak megfelelő új alapszabály megalkotásával, jópár ügyészségi tárgyalás után a Classic Ford Klub már az ügyészség által is elfogadott az új néven. Ez nekünk nagy szó, mert az hogy az ügyészség átvette a civil szervezetek felügyeletét a cégbítróságtól, eléggé megnehezítette a dolgunkat, amin az új PTK életbe lépése sem segített. De röviden a lényeg, hogy minden szerv felé minden papirunk rendben van, a NAV adó 1%-s listáján is már az új néven szerepel az egyesület.

Mint az elmúlt években, így most is szeretnénk titeket arra kérni, hogy ha nem találtatok még eddig mást, akkor adótok egy százalékát az egyesületnek ajánljátok fel. Ez nem kerül semmibe, de nekünk a sok aprópénz igen jól jön ha a találkozókhoz/rendezvényekhez kell valamit beszerezni, ügyvédet kifizetni stb stb.

Az alábbikaban egy kis segítséget szeretnénk nyújtani abban, hogy hogy tudod ezt kivitelezni, mert azzal hogy a NAV sokaknak megcsinálja az adóbevallását, azzal az 1% felajánlásokat nem csinálja meg, ezt mindenkinek magának kell intéznie, ami ennek elfelejtéséhez szokott vezetni:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ebben az évben elkészítette a magánszemélyek 2020. évről szóló személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. Amennyiben a magánszemély egyetért a tervezettel, vagy az általa ismert adatokkal kiegészíti azt, akkor a NAV által elkészített, illetve kiegészített tervezet lesz a magánszemély hivatalos személyi jövedelemadó bevallása. Tekintettel arra, hogy az új bevallási mód (eSZJA) új lehetőséggel bővíti az szja 1+1%-os felajánlási lehetőségeket és már megszokott módokat, ezért indokoltnak tartjuk, hogy a 2020. rendelkező évre érvényesen regisztrált és az szja 1+ 1%-os felajánlásokra igényt tartó civil kedvezményezettek, a részükre felajánló magánszemélyeket tájékoztatassák. A lehetséges rendelkezési módok közül tisztelt tagjaink kiemelt figyelmébe ajánljuk az új online rendelkezési lehetőséget, mely szerint a rendelkező magánszemély az eSZJA online kitöltő felületén:
- ügyfélkapus regisztráció esetén, elektronikus úton, vagy
- ügyfélkapus regisztráció nélkül kitöltve, onnan kinyomtatva postai úton, vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen nyújthatja be az szja 1+1%-os rendelkező nyilatkozatait.
Fontosnak tartjuk megjegyezni és a figyelmet felhívni arra, hogy az szja 1+1%-os rendelkezésről szóló törvény konkrétan meghatározza azon speciális benyújtási módokat, amelyek esetében a magánszemély helyett egy közvetítő személy - munkáltatói adómegállapítás esetében a munkáltató, illetve az adóbevallás elektronikus beküldése esetén a magánszemély szja 1+1%-os rendelkező nyilatkozatának beküldésére meghatalmazott és a NAV-hoz előzetesen bejelentett állandó képviselője - nyújthatja be az szja 1+1%-os rendelkező nyilatkozatokat. A fentiektől eltérő közvetít személy esetén az szja 1+1%-os rendelkező nyilatkozatokat tartalmazó borítékhoz c satolni szükséges a rendelkező magánszemély által annak benyújtására adott, közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt eseti meghatalmazást.

Ez a gyakorlatban így tud kinézni:

- be kell lépni az eszja.nav.gov.hu oldalra

- itt az ügyfélkapus névvel és jelszóval lehet belépni

- belépés után a jobb oldali lapot kell választanunk:

- itt elvileg automatikusan ott van az adoszámunk, valamint ha valaki meg akarja adni az adatait hogy azt felhasználják azt is megteheti:

- lejjebb görgetve elég az egyesület adószámát megadni (18235111-1-13), a rendszer már automatikusan kitölti a nevet

 

 

- ezt elmentve az 1% ezen részével meg is vagyunk, van még az egyházi rész, amit mindenkinek a saját belátása szerint kell választani vagy sem, ezután be lehet küldeni a nyilatkozatot, és ekkor már meg is vagyunk

 

 

Ha nincs ügyfélkapunk, akkor itt kitölthetjük és kinyomtathatjuk a nyilatkozatot, amit a NAV-nak kell elküldeni.

Van a neten más kitöltést segítő oldal is, pl a ado1szazalek.com , itt is segítenek adószám alapján megkeresni a szervezeteket, és ha adószámunkat és nevünket megadjuk, kinyomtathatunk egy kész nyilatkozatot, amit csak be kell küldeni.

 

 

Aki még ennyit se szeretne bajlódni a dolgokkal, az innen le tud tölteni egy pdf-t, amire csak az adatait kell beírni és eljuttatni a NAV-hoz. A NAV postacímei itt érhetők el.